Hírek
2024. szept. 4.
DSZC Vegyipari
Összmagyar Középiskolás Tábor
A Vegyipari Technikum 20 tanulója kapott az idén nyáron lehetőséget arra, hogy részt vegyen a Rákóczi Szövetség szervezésében megvalósuló Összmagyar Középiskolás Táborban.
A táborban több mint 500 magyar középiskolás töltött együtt egy hetet Sátoraljaújhelyen a Rákóczi Hotel, Tábor és Rendezvényközpontban. Az anyaországból érkezett diákok ismerkedhettek az Erdélyből, Felvidékről, Vajdaságról érkező hasonló korú társaikkal, de érkeztek fiatalok Kanadából, Németországból, Franciaországból is.
A Tábor nyújtotta lehetőségeken túl (strandolás) színes programok közül válogathattak: séta a Nemzeti Összetartozás Hídján, kirándulás a Zempléni Kalandparkba, valamint Széphalomra a Magyar Nyelv Múzeumába. De volt színházi előadás, táncház, sportnap és Magyar Honvédség által szervezett akadálypálya és íjászat is. A Rákóczi Szövetségnek köszönhetően tartalmas és egyben szórakoztató hetet töltöttek határontúli magyar középiskolás társaikkal.
GALÉRIA
Összmagyar Középiskolás Tábor
KAPCSOLÓDÓ HÍREK
Vecsirta 2024
Az idei tanévben is megrendeztük iskolánkban az immáron hagyományosnak mondható Vecsirta tábort augusztus 12-14. között, melyben a kilencedikes tanulóknak volt lehetőségük megismerkedniük egymással osztály és évfolyam szinten is.
2024. aug. 26.
DSZC Vegyipari
Javítóvizsgák
Iskolánkban a javítóvizsgák időpontjai a következők: 2024.08.22. 9:00 – Konzultáció; 2024.08.23. 9:00 – Írásbeli javítóvizsgák. A javítóvizsgák pontos beosztását a diákok a konzultáció napján az iskolában megtekinthetik.
2024. júl. 24.
DSZC Vegyipari